| Már gyermekkoromban is nagyon vonzottak a misztikus, illetve tudományos-fantasztikus témájú könyvek, filmek. Ez a hobbim végig is kísérte az életemet, de hogy a kíváncsiságomat még inkább kielégíthessem, olyan előadásokra kezdtem el járni, illetve olyan emberekkel ismerkedtem meg, ahol még több és még kielégítőbb tudományos magyarázatot sikerült kapnom azokra a kérdésekre, amelyek a leginkább foglalkoztattak, mint például, hogy mi az élet értelme, valójában mi az emberi lélek, valóban jártak-e már itt földönkívüliek, hogyan keletkezett a világ, stb.. Ehhez a legjelentősebb segítséget egyrészt az AMORC - A Rózsa és Kereszt Ősi Misztikus Rend - magyarországi szervezetétől, másrészt a Kisfaludy György által vezetett Univerzum Egyház tagjaitól kaptam. Emellett másik szenvedélyem az Arvisurák tanulmányozása lett, ami az egykori róvósámánjaink által lejegyzett igaz ősi történelmünket foglalja magában. Amikor már rendelkeztem némi rálátással a világ dolgaira, akkor kezdtem késztetést érezni ahhoz, hogy a gondolataimat magam is írásba foglaljam. Ekkor született meg egy saját készítésű honlapom, illetve ekkor keletkeztek az első novelláim, tanulmányaim. 2005-ben a Hihetetlen és a Színes UFO magazinok szerkesztősége kiírt egy pályázatot, ahol a magazinok tematikájához illeszkedő cikkekkel, tanulmányokkal, valamint sci-fi novellákkal jómagam is pályáztam, és ennek során sikerült elnyernem az első díjat. Ezt követően már több írásom is megjelent ezekben a lapokban. |