|
|
| Megújult a Luther utcai játszótér |
 |
|
A képviselők megszavazták, a főmérnök és munkatársai elintézték, a kivitelező megcsinálta, a VGRT befejezte és a gyerekek, már használják is a város egyetlen normálisan működő játszóterét. |
 |
|
|
|
 |
| Egy pályázat adott arra lehetőséget, hogy a sok rossz állapotú hajdúszoboszlói játszótér egyike felújításra kerüljön. A beruházás 5.5 millió forintba került, a megye 3 millió forintot adott, az önerő 2.5 millió forint volt. A szakemberek egyébként évek óta tervezik, hogy a játszóterek állapotát felmérik és tervet dolgoznak ki fenntarthatóságuk, vagy éppen megszüntetésük érdekében, hiszen a balesetveszélyes játékoknál nincs rosszabb. Akkor inkább semmi ne legyen! A pályázati pénzből épült új játszóterek esetében ezért feltétel az EU szabvány játékok elhelyezése, melyek nem biztos, hogy jobbak az eddigi játékoknál, de legalább be vannak vizsgálva. Szerencsére a szakemberek felkarolták a játszótérügyet, ami egyből sikerrel végződött. Szilágyiné Pál Gyöngyi Hajdúszoboszló főmérnöke munkatársaival együtt sokat tett azért, hogy a Luther utcai játszótéren kicsik és nagyok jól érezzék magukat, ezek után mi és a városba érkező vendégek nagy rész már csak a következő pályázatot várjuk! Felújításra váró park sajnos akad bőven!
|
|
|
 |
| 2006.10.31. |
Forrás: SZOBOSZLÓ TV, Kiss K.. Fotó: Buzási László |
|
| |
További hírek...
 |
| |
|
|