|
|
| Egy nagy helyett, több kicsi |
 |
|
A FIDESZ Hajdúszoboszlói szervezete szerint városunk nagy valószínűséggel nem tudja megpályázni az egy éve készülő Bánomkert - projektet, mert az előzetes információkkal ellentétben a pályázati kiírások között nem szerepelnek a nagy tenderek és az úgynevezett zászlóshajó projektek. |
 |
|
|
|
 |
| A január közepén napvilágot látott Észak Alföldi Regionális Operatív Pályázati Program országos szinten csupán az infrastruktúrát és a környezetvédelmet emelte ki és regionális szinten is csak kis beruházásokat pályáztat, jóval nagyobb önrésszel. A pályázati rendszert érintő változásokról Márton Attila országgyűlési képviselő, Dr. Papp Jenő alpolgármester és Szandai Kázmér a pénzügyi bizottság elnöke tartott sajtótájékoztatót a Karikás Panzióban.
Márton Attila a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kiírás szerint városunk remélhetőleg sikerrel pályázhat számos területen. Országos szinten az infrastruktúra, az utak, vasútvonalak fejlesztése, csapadékvíz hálózat, kiépítése a legfontosabb, melyek megvalósítására Hajdúszoboszlónak is gondolni kell. Az utak, kerékpárutak, az egészségügy és a turisztika több beruházásához fontos szempont a kistérségi programok minél jobb kidolgozása.
Szandai Kázmér szerint a hangsúly a pontos tervezésen és a pályázati alap megteremtésén van, amihez ha szükséges, igénybe kell venni hitelt is. |
|
|
 |
| 2007.01.20. |
Forrás: SZOBOSZLÓ TV, Kiss K. - Fotó: Buzási László |
|
| |
További hírek...
 |
| |
|
|